lira

Ébredő sárkány

Hajmeresztő hajkurászásokba
halnak a napszakok,
hol csöndet, hol hangot,
hol időt, - órákat, vagy percbe veszőt -
kergetünk. Hess!
Megcsinált békénknek feszülünk,
s ha ülünk egymással szemben
- tegnap még "mellett" volt az is -
már ott állnak lesben
a vádló gondolatok
hajkurászni valók, kimondhatatlanok.

Ébredő sárkány
a változás, amit nem vártunk,
észrevétlen férkőzött, furakodott, betört,
s az "így változz te!" szült ördögi kört
körénk, s a fényt
körön kívül felejtette!

Áldozatot mutatsz be

Utolsó reményem a kalózkapitány,

hogy megfog, felkap és elvisz talán,

hogy nem kérdi majd, akarom-e,

s én csak szótfogadok, megyek vele,

elmegyek innen a romok közül,

ha magának elvesz hitvesül,

hogy anyja lehessek gyermekének,

s hogy anyja legyek végre az enyémnek,

mert nem tudok élni e falak között,

túl sok, mit e ház a múltból megőrzött,

bármennyire is előre nézek,

jelenemben ezer sebből vérzek,

s az idetévedő símogató kezek

naponta tépik fel bennem a sebeket,

s ha el nem lop a kalózkapitány,

itt vérzek el szerelmed oltárán.

1992. márc. 22.

Görcsben

Mi próbálunk nem is létezni...
s a fény már nem hullik tovább,
visszazuhan fel az égre,
az égről messzire nézne
látni a sosem volt csodát...
akarna belemerevedni...

Az idő megöl, vagy magához emel,
magányosan remeg egy távolodó szó,
míg a térben ott reked a lélek...
mert maradni és menni is félek,
az örök egyetemes iránymutató
hallgat - a gondolat sután átölel.

Árnyék

Mint valami hatalmas kő                                           

úgy nehezedik rám

minden holnap, holnapután

és árnyékokat sző

a remény ablakaiba

a tegnap.

Út a semmibe.

Közönyösen futnak el mellettem táblák, feliratok:
Buszmegálló, Zöldkártya, Virágok, koszorúk, csokrok,
elsőbbségadás kötelező Stop! -  még fog a fékem -
Falu vége, Vadveszély jön ötezer méteren,
Mol gáz....aztán csak a fák fehér törzzsel, fázón kopaszon,
vagy feketén rohannak, repülnek már, és én hagyom,
csak hadd menjenek neki a vakvilágnak...
egy percig még elhiszem, hogy valahol várnak,
de az út belesüllyed valami kínzó hiányba...
a Semmi jön szembe s a Nincset kiabálja.

elveszetten

Állok a járdaszélen, átlátszom éppen.
Ő kacag és szalad - pirosat kap -
lassított pillanat - egy nagy
egy óriás gép - rekedten jajdul a fék...
összegörnyedek anyám hasában,
aztán  köldökzsinórra akasztom magam.


Állok a járdaszélen, átlátnak rajtam, félek
Ő a szemembe nevet, hisz gyerek.
Sziréna - csendbe tűnő -  élményfürdő,
öregapámat maszirozza egy szép nő -
bálabutik - énekel az eladó, zenetanár
- Vegye át személyes holmikat s vigye már!


Anyám hasában -anyám egy kórházban
a kórtermekből seregnyi gyerek dől
s mind egy ölbe zúdul - egy apró kéz nyúl
Ő magához vonja, de a holnapja
foglalt már, s a negyvenéves énben
újszülött lelkem sírva rám vár.

Múlt éj....

Felzokog egy dal az éjben,
s nem hallja senki, csak én....
talán nekem sír, talán értem sír.

Titok suttog kint a szélben,
s nem hallja senki, csak én...
talán nekem súg, talán értem súg.

Egy árny rebben fel a légben,
s nem látja senki, csak én...
talán hozzám jött, talán értem jött.