lira

Szökevény sóhaj

Súgtam, üzentem, mutatóujjamra

ráfagyott a hívó mozdulat,

míg gavallérosan szórtad az utca

kövére ki a közös mosolyokat.

Torkomba ócska purparlé ruhában

szorultak be a kiáltások

s megalázottan térdeltek eléd

önzetlenséged rabságából

amnesztiát könyörögni: Elég!

Grand Canyonodról visszaverődött minden szó,

már levegőt sem kaptam,

s még nem tudom, miért jó,

hogy az Isten markába zárta

anyátlan, szökevény sóhajomat.

sosem volt búcsú gyermekemhez

Én még mindíg kereslek Téged, tudom,

egyetlen ölelésed lenne kínom,

vigaszom egyben...Bár feledtem volna,

hogy hátadat láttam utószorra!

Kívül elcsendesült a létezésed

- ( halálos méreg aggodalmam érted

minden ébredéssel ) - a megtéréssel

az esti nyugovóra, hol Te nézel,

intesz búcsút sosem volt búcsú helyett,

hol visszalépsz letörölni könnyemet -

kitörölni botlásaid a múltból,

s ahol nincsenek tévedések, nem szól

ránk semmilyen végzet, értelek és értesz...

Ó miért?! hogy reggelre mindez köddé lesz?!

Úgy fáj

 

 

 

 

 

 

Szellő szökken, szememre száll,

pillám rezzenti s odébbáll.

Csodacsepp csillan, lecsordul,

orvul támadni meglapul

egy árnyék...Madárdal hallik,

rikoltás, sikoly panaszlik...

lágyan dúdol a fütty a fülemben,

s érzem, ki sikolt, magam itt bennem.

Őrjöngve fetreng agyamban

valami üresség - vágyfájdalmam;

elborít lassan síkot, teret,

reám telepszik a döbbenet!

Súlya vállaimat sújtja,

gerincem görbed alatta,

összeszorítja egész létemet;

a Halállal néztem farkasszemet!

Teljes lélekkel küzdöttem érted,

Te mozdulatlan, mosolyogva nézted,

hagytad kirabolni tested;

az sírba szállt - s Végtelenbe lelked.

1991

Amiben elmondom, hogyan szökött el a tenyeremből.

Igéből lett

" Mondd mit érlel annak a sorsa"

ki gyermeket szül s nevel?

Édest, vagy keserűt kever,

fenékig üríti poharait sorra.

Tört szerelmektől halálba futva

oly sok van, ki menekül,

vagy csak szenved, míg kihül

a vágy lassan lecsillapodva.

De Anya szerelme nem múlik,

az érzés az egekig hatol,

vagy emészti jajpokol,

ha csillaga lehullik!

Kereszten feszülni fáj-e jobban,

vagy a kereszt alatt állni

és végignézni és kiállni

tehetetlen lenn a porban?

Vagy tékozolni látni?

s azt, hogy vesztébe rohan!

s legyen rossz, ..és bárhogyan!

szeretné karjába zárni,

Menteni, elfutni vele!

...s mozdulni mégsem tud,

nem nyílik előtte út,....

Nem övé a fia élete!

2005 febr.

Hagyj sírni

Szerelmünk íze még itt a számban,

és éjjel ébren fekszem az ágyban

immár nélküled.

A könnyek csak a torkomra peregnek,

élénkek, tiszták az emlékek,

itt vagy még velem.

Azt hiszem néha, éppen hazaérsz,

jössz, hisz a mai munka kész,

és vacsora vár.

De a vacsora kihül az asztalon,

nem megy le falat a torkomon...

jó, hogy van kutyánk.

Mért érzem még mindíg a kezed melegét,

és mért hallom szavaid csengését,

ha egyszer elmúlt?!

Mert elmúlt, elment nemrég veled a sírba

.........................................................

.................................

Engedd el, kérlek a kezem és menj!

Ha elmentél, menj el egészen...

és hagyj sírni!

1991 márc

Árván

Gyermeked kis szíve remeg.

Nem érti, nem érti meg,

hogy nem vagy már.

Hiányol Téged nagyon,

ágyamba bújik minden hajnalon:

"Apa vagyok most."

Ha mástól hallja a neved,

lelke sír csak, két szeme nevet:

"Apától elbúcsúztunk:"

Esténként, ha az égre nézünk,

tied is összeölelkezésünk:

"Apa mosolyog ránk."

Rámhagyja mindíg, ha mondom,

dühödten válaszol: "Tudom,

apa nam jöhet már!"

mégis mindennap visszavár,

nincs szó, miben vigaszt talál:

"Apa hol van? "

                            1991. márc.

S O S

Beteg a szerelmünk s titkoljuk előtte,

hadd higgye, múló rosszullét,

s ha mosolyunkra visszamosolyog,

bennünk is élteti a gyógyulás reményét.

De gonoszak vagyunk is hozzá!

...mert fuldoklik, ami fáj a torkán akadt;

öklendezne, hogy okádjon, köpjön -

mi erőltetünk reá nyugalmat.

Félünk, hogy a roham végzetes lenne,

s az orvosság drága, s messze van...

csak nézzük s őrködünk felette

míg lélegzik...míg a szíve dobban.

Mert ítéltünk, de nem tudjuk

a titkos papíron mi is áll,

nem tudjuk, hogy mit átélünk itt

hosszú lábadozás vagy... lassú halál.

                                 1992.

Félek

Egy kacagás, egy mosoly,

gyermekem könnyei,

felebarátok komoly,

megfontolt szavai -

ezek maradtak nekem.

Két négyzetméternyi fű,

három tő virág -

Hozzád már csak ennyi fűz,

- ilyen a világ -

hamis gyöngyei életemnek.

És itt van a titkolt vágy,

az új szerelem,

mely lelkem bűntudatát,

- vadfüvet terem -

lassan magánnyá foszlik szét.

                        1991. máj.