Megfagyott bennem a gyermek,
élve temettem szerelmet.
Sírva könyör'g még a mélyből,
megfosztottam a fénytől.
Megfagyott bennem az asszony,
én csak magamra haragszom.
Tűzkövön térdel a lelkem,
búcsúdat is elfeledtem.
Megfagyott bennem az ember,
jégszava lett most a fegyver.
Éle a szívemen csorbul...
Ellened soha nem fordul.
Háromszor megtagadlak minden nap,
s háromszázszor is talán magamat,
amikor véres élű ékeink
belénkhasítanak.
A vonzás mágnestörvénye egyszer
eggyé rántott Veled, - sunyi kényszer
a taszítás pólusa - s létünket,
hogy felérjük ésszel,
a tovább hogyan lesz, és miképpen
kell összeraknunk szívünk még épen
maradt mozaikjait s burkolni
gyolcsba kemény-szelíden,
közelíts Kedves. Nézz álmaimra,
s mint apró gyermekünk, ha sírva
láztól szenved, hűvös tenyered tedd
égő homlokomra!
Nyiss utat nekem Te-magad felé,
átlépve kapudat feledhetné
gyermekszívem balgaságait,
s minden tévedéssé
vált igazságot megbocsátana,
nem kellene hozzá mea culpa
sem, mert még lehetetlen elhinnem
sorsunkba van írva
Várok Rád, s a csendköd rámterül
csak várok Rád, és lelkemnek feszül:
a pillanat talán halva született,
de míg várok Rád - ott vagyok Veled.
Amig várok Rád, nem vagyok magam,
s a szó felett elveszett hatalmam,
bennem van a dal, még egy velem,
de én csak a dalban vagyok jelen,
és zeng, csöndben felzokog az estben:
várok, s nem találok, ...hisz nem is kerestem.
Rámtaláltál...csak egy tekintetre,
megleltelek, ...egy szóra, egy csendre.
A szív vajon mit érdemelne
érintésbe, csókba beleveszve?
Rámtaláltál egy szelíd mosolyra,
s ne mondja senki, hogy álnok az óra!
Sírig eltart az álom selymes csókja,
hiába ébred a hideg holnapra,
hiába a könnyektől ázott párna,
ha Tőled akár örökre elválva
a szív talán megérdemelte,
hogy a percet soha ne feledje.
Jöjj szerelem, szeress engem,
oldd le rólam minden terhem,
helyettük tégy rám láncokat
vágyaktól égő álmokat!
Jöjj szerelem szeress engem,
aki szeret, azt szeressem!
Feledjek minden tegnapot,
hadd féltsem még a holnapot!
Jöjj szerelem, szeress engem,
dúld fel rendem, öld meg csendem,
szólítsd meg, ha kell helyettem,
keresd meg a másik felem!
Jöjj szerelem, szeress engem,
minden tagom, minden sejtem
fénybe törve esdekeljen
befogadnom, s benne lennem!
Az avaron hófehér dermedés
a szoba melege most kevés.
Tüzet akarok! Lángot! Máglyát!
Öntsd ki szívemre szíved olaját!
Bezárt az idő észrevétlen, halkan,
de megszöktem szelíd-vad szavakban
meglelni magam más szavában,
érintésben, csókban, halálban,
hogy tükörbe nézzek a szemedbe,
Téged tükrözzelek az egekre,
fájjak, csak tudjam, hogy vagyok
Neked s lelkedben felolvadok,
hallgatlak némán, lebegve,
nem kutatva csak szeretve,
a holnaptól semmit nem várok
szárnyak nélkül is Hozzád szállok
feledni múltat és jövőt,
bármilyen álmokat is szőtt,
nyugalomra térek Benned,
s leszek a végtelen csended.
Lelkeket összekötő szál,
láthatatlanul ragyogó fonál
önmagát szőtte kéretlen,
tán kegyesen...de mily kegyetlenen
Nem látlak és nem érezlek,
mégis Te vagy nekem a lélegzet,
Titok..s az maradsz örökre,
álmokból leszállok hát a földre.
Semmi vagy!...s mennyi gondolat
lám Belőled , a Semmiből fogant,
hogy belőlem szülessen meg...
Semmi lesz neve a gyermekemnek!
Ezerarcú Semmi-Titok!
Mily boldogok a süketek, vakok!
Szívük ellát reményekig,
s hiszi még önnön dobbanásait.
