lira

Hangok a liftben 5

Hangok a liftben 4

Anni körülnézett. A Club nagytermében volt, körülötte színes forgatag, zene szólt, az emberek táncoltak, nevetgéltek ittak. Norbertet kereste a szemével. Nincs itt, hisz nem is lehet, kapott észbe, és hirtelen rémleni kezdett, hogy mért van itt. Hiszen ezt a bált éppen ő szervezte Andrissal, Rollal, Marcsival, Lilivel, és a többiekkel, akik a Clubba járnak! Délután szüreti felvonulás is volt, zenekar, hintó, bíró, bíróné, cigánynak öltözött fiatalok, a lakók pedig mindenfelé kiálltak az utcára és nézték a seregletet. A forgalom is le volt zárva erre az időre a főutcán. Norbertet nem engedték el a laktanyából erre a hétvégére. Anni nem táncolt, csak nézte a vidáman mulatozó embereket. Mindenfelé ismerős arcok bukkantak fel, majd tűntek el újra a tömegben. Az egyik távolabbi asztalnál meglátta Dant és Szilvit. Már el is indult az asztal felé, ám félúton földbegyökerezett a lába. Az asztalhoz Ervin lépett oda egy gyönyörű nővel. Nevettek, Szilvi és Dan is velük nevettek. Anni moccanni sem bírt. A nő leült, és Ervin is kihúzta már a székét az asztaltól, amikor körülnézett, és megakadt a szeme Annin. Egy pillanatra egybekapcsolódott a tekintetük, ám a lány elfordította a fejét, majd el is indult ellenkező irányba. - Ki kell jutnom innen – gondolta kétségbeesetten. De csapdában volt, Danék asztala ugyanis éppen a kijárat mellett volt. - Akkor is! - Sietve indult kifelé, ám a táncolók között nem volt egyszerű elérnie az ajtót. Nem nézett se jobbra, se balra, hátha Danék elhiszik, hogy nem vette észre őket. Végre kint volt. A kertben is álltak fiatalok, néhányat ismert is közülük.
- Nem láttátok Andrist? - kérdezte meg tőlük.
- Az előbb ment el itt, de azthiszem egy kicsit be van csípve. - válaszolta Gábor. - Norbertet mégsem engedték haza?
- Nem sajnos, épp valami különleges kiképzésen kell résztvennie, én meg petrezselymet árulok itt. Na mulassatok jól, azért megpróbálom megtalálni. A felvonuláskor rábíztam az egyik kölcsönzött dobot, és jó lenne biztonságba helyezni, mielőtt még valami baja esik. Csak nem tudom, hova rakta le. - Anni elindult a kertben, a szépen rendbentartott fák, cserjék között mindenfelé padok, a legtöbb foglalt volt, szerelmespárok ültek ki egy kicsit levegőzni, vagy azok, akiknek bent nem jutott asztal. Kint is volt néhány kandeláber, azért világos nem volt, és Anni hiába erőltette a szemét, Andrist nem sikerült meglátnia. Ekkor valaki hátulról átölelte, erős kézzel, és Anni annyira meglepődött, hogy nem ellenkezett.
- Akkor is téged szeretlek – súgta a fülébe Ervin. - Anni megpördült, és megrökönyödve nézett a férfira.
- Érdekes, erről eddig semmit nem hallottam! - a lány suttogó hangja tele volt haraggal, és gúnnyal. - Te be vagy rúgva! Engedj! - a férfi azonban fogta a karját és nem eresztette.
- Hetek óta nem sikerült elérjelek, bújkálsz előlem, inkább Szilviéket sem látogattad meg, nehogy összefuss velem! Azt hiszed nem tudom?! - igaza volt, az elmúlt hónapban Anni többször is Danék háza elől fordult vissza, mert látta ott parkolni Ervin kocsiját. Most nem válaszolt. - Nem tehetek róla, hogy Liza itt van. Váratlanul beállított, mindenkit lehengerelt, de én utánad jöttem. Itt vagyok, láthatod!
- Igen – mondta Anni – részegen, és azt sem tudod mit beszélsz! Nem akarom ezt! Engedj! Menj vissza a barátnődhöz!
- Nem akarod?! Hát mit akarsz? Férjhezmenni? Kihez? Talán Norberthez? - szűkült össze a férfi szeme, és haraggal teli tekintetétől Anni azt gondolta mindjárt ellöki őt. Biztosan Szilvinek járt el a szája.
- Igen! Képzeld, mi mást akarhatnék!
- Soha nem leszel a felesége! Ezt jegyezd meg! - Elengedte a lányt, aztán sarkonfordult és visszament a terembe. Anni körülnézett, vajon hányan voltak tanúi ennek a jelenetnek? Ám a közelben állók, vagy lézengők közül senki nem adta jelét annak, hogy érdekelné, mi történt itt az előbb a két ember között. Még egy darabig sétált a kertben, hátha mégiscsak ráakad Andrisra, ám végül kénytelen-kelletlen vissza kellett mennie, hisz mint a rendezvény főszervezője nem menekülhetett el, és azt is bevállalták, hogy a bál után kitakarítják a termet, így kevesebb bérleti díjat kellett fizetniük a tulajdonosnak. Az ajtóban óvatosan megállt, hogy lássa veszélytelenül eljuthat-e a bárpultig. Danék asztalánál épp nem ült senki. - úgylátszik mind a négyen táncolnak,- gondolta és kissé nyugodtabban indult célja felé. Leült a pulthoz és kért egy üdítőt. Nem akart a táncparkett felé nézni, ám nemsokáig ülhetett így, csendben bámulva a poharába.
- Hát te, egyáltalán nem táncolsz? - Anni egy pillanatra megrémült, de aztán megnyugodva látta, hogy csak Laci telepedett le mellé. Ő Norbert bátyja volt. - Tudom, hogy hiányolod az öcsémet, de azért még te is szórakozhatsz. Na gyere, ha velem vagy az igazán nem számít hűtlenségnek. - És már vonszolta is a táncparkett felé. Anni igazából örült, ugyanis nagyon szeretett táncolni, és Laci mellett valóban biztonságban érezheti magát. Így hát az este további részét vele és az ő barátaival töltötte. Egyszer még látta Ervint, amint a táncparketten elsuhant mellette a szőke lánnyal, és akkor újra elszorult a torka, de ennyi volt.

Hangok a liftben 3

- Ervin is nagyon zavarban volt, el is búcsúzott, és én ott maradtam, teljesen összezavarodva, sehogy sem tudtam tisztába jönni az érzéseimmel. Szilvinek természetesen nem mondtam el semmit, de azt hiszem magától is rájött valamire, ma sem tudom ...Már mindegy, minden mindegy. - Könnyek tolulak Anni szemébe, aztán minden átmenet nélkül nevetni kezdett.

- No nézd! Szerelmes történetekkel traktállak, és még a végén elsírom magam, ez igazán nem mehet így tovább! Töltenél még egy fél pohárral, finom ez a bor?! - József felállt az asztaltól és Anni háta mögé lépett. Lehajolt hozzá, átölelte, úgy suttogta a fülébe.
- Hé, Kicsi, nyugodj meg. Itt vagyok. Mesélhetsz, sírhatsz is, és ha tényleg akarod, bort is töltök még.
- Mért csinálod ezt József? Hol van szükséged neked erre? Van saját életed, családod, mire jó neked az én nyomorom?
- Nem tudom Anni. Jó itt veled, akár nevetsz, akár sírsz, ha mesélsz, ha ölelsz, egyszerűen jó. Én nem veszítettem el senkit a szeretteim közül, nem is mondom, hogy tudom, mit érzel, de érzem! Érzem, hogy micsoda poklon mész keresztül, és csodállak a bátorságodért.
- Ne nevettesd ki magad! Micsoda bátorság ez! Hiszen azonnal a karodba menekültem! És itt vagy, és vígasztalsz, de mondd csak, meddig lehet ezt csinálni? Te is tudod, hogy véget kell vetnünk ennek, nagyon, nagyon hamar! Bocsáss meg. - lebontotta magáról a férfi karjait, felállt és kiment a fürdőszobába. Megengedte a csapot, megmosta az arcát, és belenézett a tükörbe.

- Nem hagyom, hogy belepofázz az életembe! - gondolta, aztán megtörölközött, és visszament Józsefhez, aki még mindíg ott állt a szék háta mögött, nem tudta mitévő legyen. Anni odalépett hozzá, és a vállára hajtotta a fejét. József átölelte.
- Ha azt akarod, elmegyek, .. . és csak egy szavadba kerül az is, hogy maradjak.
- Nem akarok választani. Kérlek, te döntsd el, mi legyen!
A maradást választotta. Az ölelést, a szigetet, a felejtést, a szabadságot, a börtönt.
Egymás testébe felejtkeztek, temetkeztek, és ebből is születtek újjá. Egymást érintették, egymásnak súgtak, egymást emelték magasba, és együtt ugrottak a mélybe, együtt zuhantak ....most mély álomba, fáradtan, egymásba kapaszkodva.

Hangok a liftben 2

Anni felállt az asztaltól és Margit háta mögé lépve kinézett az ablakon. Ám nem látott semmit, ami eltért volna az utca megszokott képétől, emberek jöttek, mentek, autók közlekedtek, mindenki sietett a dolgára.
- Beavattok engem is? - szólalt meg - Mi olyan veszett érdekes odakint?
- Majd mindjárt. - kuncogott Rita - Na, már jön is.
- Kicsoda?
- Hát a "Szépfejű"! Hetek óta pontosan fél egykor kijön az elektronikai szervízből, és ebédelni megy. Nézd, milyen jóképű!
- És micsoda tartása van! - tette hozzá Margit.
- Ti pedig mindennap meglesitek őt? - nevetett Anni. -Mért nem fizettek be ti is. Sommer mamánál jó kaja van, és akkor közelebbről is megnézhetitek magatoknak.
- Na jó, Sanyit azért nem adnám érte. Puszta kíváncsiság. Vajon ki lehet, és honnan jött? - a férfi belépett a vendéglő ajtaján, és eltűnt a szemük elől.
- Vége a gyereknapnak, gyerünk vissza dolgozni! Húzzunk bele, a Kutasi cég késve adta le a számláit, lehet, hogy túlóráznunk is kell.
Úgy történt, ahogy Margit megjósolta. Sőt nemcsak aznap, hanem az ezt követő három napban is, így Anninak már nem volt kedve semmilyen esti programhoz, pedig egyébként szerette a pezsgő életet, és estéit a kisváros többi fiataljával együtt a Clubban töltötte, ami az egyik legkedveltebb szórakozóhely volt, bár a zene nem bömbölt, hanem szolíd-halkan szólt, ellenben lehetett beszélgetni, programokat tervezni egy-egy hétvégére a többiekkel, a terem egyik sarkában pedig asztalifoci és ping-pongasztal mellett mulathattak nagyokat. Nem voltak nyerőautomaták, de gyakran összehoztak egy-egy jó kis kártyapartit, vagy együtt megnéztek egy videofilmet, néhányan közülük írogattak verset, novellát, aztán felolvasták egy kisebb társaságnak, mindíg akadt közönség.
Más estéken Anni felkereste az egyik idősebb munkatársát, jól megértették egymást, de Szilvinek férje és gyerekei voltak, így vele nem találkozhatott a Clubban. Anni szeretett a gyerekekkel játszani, ha Szilvi kérte, szívesen vigyázott rájuk, és Dannal is jól kijött, aki a férj volt. Leggyakrabban csak elücsörgött a konyhában, amíg Szilvi a vacsorát főzte, segített krumplit hámozni, vagy felverte a habot a süteményhez, közben pedig jókat beszélgettek. Hétvégeken leggyakrabban hazautazott a szüleihez. Így volt most is.Vasárnap délután aztán elbúcsúzott és visszautazott Gyónosra. Otthon elrakosgatta a finomságokat, amiket anyja csomagolt, és leült, hogy írjon néhány sort Norbertnek, akivel már néhány hónapja együtt járt, de a fiút most az ország másik végébe vezényelték, ugyanis hivatásos katona volt. Nehezen fogalmazott, igazából azt sem tudta, mit írjon, úgy érezte, nem sikerült még eléggé megismerniük egymást, és bár a fiú szülei szinte máris befogadták Annit a családba, a kapcsolatuk még gyerekcipőben járt. Nagy nehezen befejezte a levelet, letette a tollat és az órájára nézett. Hat óra. A Clubban még kevesen vannak, ott este nyolc körül kezdődik az élet. Úgy döntött, egy órácskára meglátogatja Szilviéket, és csak aztán indul a szórakozóhelyre.

Kopogtatott. Az ajtót a kis Dani nyitotta ki.
- Szia. Jössz velünk játszani? Összeraktuk apával a villanyvasutat. Szuperjól megy!
- Hű, ezt meg kell néznem, de előbb köszönök anyukádnak. Merre van?
- Kint a konyhában. - vonta meg a vállát Dani - apa munkatársával beszélget. Menj csak, de aztán nehogy ott ragadj! - kicsi ujjával megfenyegette a lányt.
- Nem fogok - nevetett Anni, és kikerülve a kicsit, a nyitott konyhaajtón újra kopogott. - Szia Szilvi, jóestét! - Az asztal mellett, épp ahol Anni szokott ücsörögni, harminc év körüli férfi ült lehajtott fejjel, az asztalon előtte egy konyakospohár félig töltve. A lány köszönésére felemelte a fejét, és Anni azonnal megismerte. Ez az a férfi, akit Margit és Rita az ablakból nézegettek a múltkor.
- Jó estét.
- Szia, gyere csak. Ismerd meg Dan munkatársát - invitálta beljebb Szilvi- nemrég kezdett a cégnél. - a férfi felállt, Anni közelebblépett és kezetnyújtott.
- Sitkó Anna
- Kovács Ervin - kellemes határozott kézfogása volt. Nem tartogatta, vagy rázta a lány kezét, határozottan, mégis finoman megszorította és elengedte, aztán visszaült a székre. Anni zavarban volt, nem tudta, hogy maradjon-e néhány percig, vagy azonnal menjen inkább a gyerekekhez.
- Húzd ki az asztal alól a másik széket és ülj le egy kicsit közénk. - szólt Szilvi, mintha csak tudná, hogy mi jár a lány fejében. - Ervin épp a gyerekeiről mesélt. Van egy nyolc éves kislánya és egy tizenegy éves fia.
- Az nem lehet, hiszen olyan fiatal! - szaladt ki Anni száján, miközben szótfogadott és leült.
- Harmincöt vagyok. - mosolyodott el Ervin - bár mostanában néha ezerévesnek érzem magam. - mosolyában volt valami keserűség, és Anni, bár kíváncsi lett volna, mi bántja ezt a szimpatikus embert, nem adott hangot ennek a gondolatának. Inkább megkérdezte:
- És hogy hívják a gyerekeit?
- Robi és Sári, de én legtöbbször csak Tapsihapsiként és Hercegnőként emlegetem őket. Anni épp a felesége iránt akart érdeklődni, Szilvi azonban, aki szinte minden rezdülését ismerte, megelőzte őt.
- Sajnos nagyon messze vannak, az édesanyjukkal maradtak, innen háromszáz km-re. Ervin épp arról beszélt, mennyire vágyik már látni őket. -
Anni nem tudta, hogy miért érzi ennyire zavarban magát, de most inkább óvatosan felállt, és azt mondta
- Megígértem Daninak, hogy megnézem a vasutat.
- Menj csak. Hamarosan kész a vacsora, téged is szívesen látunk.
- Ó, nem, kösz. A lányok a Clubban azt hiszik már, hogy elvesztem, egész héten túlóráznunk kellet, persze a protekciósok hazamehettek. - nevetett az asszonyra. Szilvi a családja miatt nem vállalt túlórát.
Anni játszott egy fél órát a gyerekekkel, aztán elköszönt. A Clubban aztán ivott egy üdítőt, hatalmas mérkőzést folytatott asztalifociban Rollal, Andrissal és Lilivel, aztán mire hazaért, már el is felejtette a jóképű idegent.

Következő napon mégis az első adandó alkalommal félrevonta barátnőjét,és kifaggatta a férfiról. Így megtudta, mi volt az a keserűség tegnap, amit kiérzett a hangjából, ugyanis Sizilvi elmondta neki, hogy Ervn válófélben van.
- Tetszik neked? - kérdezte Szilvi
- Hisz tudod, hogy Norberttel járok! - válaszolt Anni, mint aki kikéri magának a feltételezést.
- Persze, de attól még tetszhet. - mosolygott rá Szilvi.
- Margit és Rita mindennap meglesik őt az ablakból. - pletykálkodott a lány - Szóval ezért jár Sommer mamához ebédelni. Nem lehet most könnyű neki egyedül. - morfondírozott hangosan.
- Hát, teljesen nincs azért egyedül, igazság szerint van barátnője, azt hiszem épp ezért válnak. Csakhogy elég furcsa dolgokat mesélt a hölgyről.
- Mondd! - unszolta Anni. Szilvi azonban, mint aki épp észbekap, röviden lezárta a témát.
- Nem tartozik rád! Rám se. Azt mondd meg inkább, hogy benézel-e este hozzánk. Tegnap olyan hamar elszaladtál, nem is tudtunk beszélgetni.
- Megígértem a lányoknak, hogy ma felolvasom a legújabb verset, amit írtam.
- Nekünk mikor mutatod meg?
- Holnap legtöbben átruccannak egy előadásra Berénybe, de én egy kicsit sokalltam a jegy árát, úgyhogy lemondtam róla. Tudod még mindíg fizetem a szobabútor részleteit. Szóval a holnap estét veletek tölteném, ha nem zavarok.
- Tudod, hogy mindíg szívesen látunk, a gyerekek meg imádnak. Csak aztán hozd azt a verset! Na, várnak a számok, kislány, munkára!

Az este hamar elszállt, a fiatalok jól mulattak a törzshelyükön. Anni felolvasta a verset, Andris pedig jó szokása szerint belekötött, életeleme volt, hogy kritizáljon.
- Hópehely! Hol találtál te hópelyhet mostanában! - méltatlankodott
- Nem az a lényeg! - szólt rá Lili - Te nem is értettél az egészből semmit! Nekem nagyon tetszett.
- Én nem tudnám így leírni a gondolataimat, ügyes vagy Anni - Szilárd egy félénk, szemüveges ifjú volt, a srácok gyakran élcelődtek is vele emiatt.
- Neked nincsenek is gondolataid. - használta ki most is az alkalmat Rol.
-Dehogynem - szólt bele Andris is - csak titokban tartja.
- Hogy lehettek ilyen komolytalanok! - korholta őket Marcsi - Olvasd el mégegyszer Anni, hátha nem értették elsőre, vagy ti nem szeretnétek? - olyan tekintettel nézett a fiúkra, hogy azok hevesen bólogatni kezdtek.
- Halljuk, halljuk! Újra! - hallatszott András és Roland kórusa.
- Két ekkora bohócot nem hordott még a hátán a föld. - nevetett Anni - Szerintem elegetek van mára a verselésből.
- De igazán Anni! Mégegyszer! Akarod, hogy térdenállva könyörögjek? - és Rol már ereszkedett is lefelé.
-Ha le mersz térdelni, akkor még háromszor felolvasom! - Rol mozdulatlanságba dermedt a föld felé félúton, aztán vigyorogva megszólalt.
- Kössünk kompromisszumot: még egyszer. - mindenki nevetett, Anni is, feltartotta mindkét kezét, mint aki megadja magát.
- Rendben, megegyeztünk. - aztán megvárta, míg Roland visszaül a székére és olvasni kezdett

- Nyitva van! - kiáltott ki Szilvi, aki az ablakból már látta az imént, hogy Anni bejött a kapun.-Szia, gyere csak, segíthetsz megtölteni a képviselőfánkokat.
- De jó, imádom, ahogy te csinálod, a cukrászdában olyan műíze van. - tette le a táskáját Anni és máris a fürdőszoba felé vette az útját, hogy kezetmosson. A szobából férfihangok szűrődtek ki. - biztosan itt van Dan valamelyik munkatársa - gondolta a lány, Szilviéknél időnként elég nagy volt a forgalom, ám a konyhában leginkább csak ők ketten szoktak pusmogni. - Na itt vagyok, hű dupla adagot sütöttél? - és már vette is a kezébe a kiskést, hogy levágja a fánkok kalapját, hogy aztán meg lehessen tölteni őket a finom vaniliás krémmel.
- Lesz mégegy vacsoravendégünk, gondoltam, biztos, ami biztos, tudod, a gyerekek pillanatok alatt eltüntetik a süteményt.
- És ki lesz az? - kérdezte Anni.
- Már találkoztatok tegnapelőtt, Dan meghívta Ervnt, nagyon összebarátkoztak az elmúlt hetekben. Én is megkedveltem, kedves, udvarias, jó humorú, igaz most egy kicsit el van anyátlanodva, de úgy tűnik, nálunk jól érzi magát. És vetélytársad lett a gyerekeknél is.
- Hohó! Azt nem fogom hagyni, hogy elhódítsa tőlem Danit és Janikát! - nevetett Anni.
- Nehéz is lenne, a helyükben én is a hölgyeket részesíteném előnyben! - Anni szinte kiejtette a kezéből a kést, annyira váratlanul érte a férfi megjelenése, nem hallotta a lépéseit, és háttal állt a konyhaajtónak is, így nem is láthatta a amint közeledik. Megfordult, és a pillanat tört része alatt magáratalált.
- Nem kéne ijesztgetni az ártatlan hölgyeket, amúgy pedig jóestét kívánok!
- Elnézést a faragatlanságomért - nevetett a lányra Ervin - Jó estét. Ámbár még világos van.
- Jössz már Ervin bácsi?! Megtaláltam a labdát! - hallatszott a bejárati ajtó felől Dani vékony hangja.
- Hát most fontos dolgom akadt, megígértem a kölyköknek, hogy rugdosok velük egy kicsit.
- Jó mulatást! - húzta el a száját Anni, úgy látta valóban veszélyben a pozíciója. - amikor a férfi odébbállt, Szilvi rákacsintott
- Én megmondtam! Azért ne aggódj, mesélni valószínüleg te tudsz jobban. - hogy ketten csinálták, rekordidő alatt elkészült a sütemény, a vacsora többi részét Szilvi már kora délután elkészítette, így még volt idejük, hogy kiüljenek az udvarra egy-egy pohár üdítővel és nézzék, ahogy a férfiak és a gyerekek rohangásznak a labda után. A mérkőzésbe Beggar is beszállt, csak azt nem lehetett tudni, hogy kinek az oldalán, ugyanis, ha sikerült a fogaival megkaparintania a labdát, beszaladt vele az óljába, és olyankor percekig könyörögni kellett neki, hogy visszaadja.

Hangok a liftben

- Nem Anni! Ezt egyszerűen nem teheted! - Zsuzsa igyekezett nyugodt maradni, ám az elmúlt két hét eseményei mintha minden erejét elszippantották volna. És most még ez is! Anni teljesen megőrült! Nem lehet vele bírni!
- De megtehetem - válaszolt a lány, és megtörölte vizes haját. Épp most szállt ki a fürdőkádból. Csak egy gyors zuhanyozás volt - Bármit megtehetek! És, ha te ezt nem érted, az a te bajod!
- Figyelj rám - fogta szelídebbre a hangját Zsuzsa - nem szereted ezt a férfit! És Ervin élet-halál között van a kórházban...- Anni keserűen felnevetett.
- Élet-halál között? Meghalt! Nem érted? Vége! Elment! Ő volt az életem, és most nincs többé - közel állt a síráshoz, de most nem akart sírni. Most nem!
- De itt a gyerek...- Anni félbeszakította.
- Nincs itthon! És egyébként is, őt rád bíztam!
- Ó, kérlek! - Zsuzsa kezdte elveszíteni a türelmét. - Józsefnek családja van! Tönkreteheted őt is!
- Nem teszek tönkre senkit! csak jól akarom érezni magam. Most! Szükségem van az ölelésre, érted?! És különben is József kezdte! Megcsókolt! Egész egyszerűen megcsókolt!
- Csak meg akart vígasztalni! Talán ő maga sem tudja, hogyan lett belőle csók! Te pedig nem használhatod ki sem őt, sem ezt a helyzetet!
- Na jó, Zsu, ebből elég! József mindjárt itt van, úgyhogy hagyj! Ha nem tetszik, el is mehetsz! Most nincs szükségem rád! - Kopogtattak és Anni ajtót nyitott.



Öt nap múlva telefonon kapták a hírt, hogy Ervin az éjjel tüdőembóliát kapott és meghalt. Az elmúlt két hétben Anni Zsuzsával együtt mindennap bement a kórházba. Ott álltak Ervin ágyánál, nézték, ahogy a gépek tartják benne az életet. Gyönyörű férfi volt, még így is, összeesve, lefogyva, sápadtan. Zsuzsa beszélt is hozzá, Anni csak nézte. Ő csak egyszer beszélt vele, amikor egy alkalommal mégis eszméleténél volt. Akkor a férje egyenesen a szemébe nézett, és beszélni próbált, a szája mozgott, de csak néhány eltorzult hang préselődött ki a torkából. Anni mégis értette, hogy hogyan, talán maga sem tudta, de értette, amint Ervin azt kéri, ne menjen be többé a kórházba, mert nem akarja, hogy így lássa őt.

- Márknak nagyon hiányzol, igyekezz, hogy gyorsan kiengedjenek innen - olyan közel hajolt férjéhez, amennyire csak lehetett, amennyire a csövek és az infúzió engedte, ajkuk összeért és a férfi lehunyta a szemét. - Szeretlek.- súgta Anni, és biztos volt abban, hogy ugyanez a szó formálódik Ervin száján.

Az ágy melletti éjjeliszekrényen, keretben ott állt a kicsi képe. Hasonlított az apjára, a mosolya azonban Annié volt, kedves, csibészes, ... ám Ervin már nem emelte rá a tekintetét többé.

Anni épp a munkahelyén volt, a telefont az irodába kapcsolták. Közölték, hogy férje, társa, gyermeke apjahajnali négy órakor elhunyt. Letette a kagylót, meggörnyedt, aztán leguggolt. Arcát a kezébe temette. Amikor felállt, úgy érezte évek suhantak el a feje felett míg guggolt, pedig egy perc volt csupán. Elkéretőzött a főnökétől és hazament.


Zsuzsa csak ült, nézett maga elé, folytak a könnyei.
- Ne bőgj! És ne is várd, hogy még én vígasztallak! Megmondtam két hete! És különben is tudod jól, hogy hónapok óta erre készült, el akart menni, hát elment! - Anni szavai éles késként vágtak Zsuzsa lelkébe
- Baj lesz még ebből a könnytelenségből. - motyogta.
- Ó Zsu, nem érek rá sírni, és a könnyek semmin nem változtatnak.
- Megölöd a lelked és majd sirathatod magadat, ha őt nem tudod!.....És az az éjszaka!!
- Na, témánál vagyunk! - Anni felkapta a székről a kiskabátját, és sarkonfordult. Csak ment, nem tudta, hová, ám Zsuzsa utolsó mondata ott maradt a fülében.

Az a nap! A kórházból hazafelé ment. Jócskán sötét volt már, aznap hosszasan kóborolt a város utcáin csak úgy, minden cél nélkül, gondolkodni próbált, de fájdalma hatalmas dühhé nőtte ki magát. Aztán mégiscsak hazafelé vette az útját. József pedig épp akkor csukta be a bérház melletti garázs kapuját. Egymásba ütköztek.
- Szia. - köszönt Anni, és lehajolt a lakáskulcsáért, amit eddig kiskabátja zsebében szorongatott, és hogy megtartsa egyesúlyát, kezét kikapva a zsebéből elejtett.
- Szia. Jó, hogy látlak! Erna itt hagyott neked egy csomagot.
- Nekem? - nézett Józsefre értetlenül, majd a fejéhez kapott, - ó persze, tudom. Csak gyerekruhák. Nem sürgős!
- De én megígértem, hogy átviszem, egyszer már kerestelek, de nem voltál még otthon. Gyere be érte, két szatyor is van, segítek átvinni, látom az egyik kezed már foglalt. Addig legalább elmondod, hogy mi van Ervinnel. - közben már nyitotta is a lakás ajtaját, és előreengedte Annit.
- Semmi. - fásultan, közönyösen hangzott a válasz. - Meg fog halni.
- Mért mondod ezt? - kérdezett vissza a férfi megrökönyödve. - Amíg lélegzik, van remény!
- Nem lélegzik.Tüdőgyulladást kapott, a gyomra vérzik, lélegeztető gépen van és semmire nem reagál. - József lehajtotta a fejét, másodpercekig hallgatott. Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve azt kérdezte:
- Nem vagy éhes? Az imént azt terveztem, hogy ha hazaérek, keresek valami ehetőt. Velem tarthatnál.
- Ha segítesz hazavinni ezeket, talán nálam is akad valami vacsora. Jobban szeretek a saját konyhámban keresgélni. - József elmosolyodott, és Anni vonásai is mintha enyhültek volna.
- Rendben, de az italt én hozom. - egyszerre nyúltak a csomagok után, hirtelen nagyon közel voltak egymáshoz. Anni felnézett, de gondolkodni már nem volt ideje. Szédült, ahogy a férfi csókolta, mintha nem is a földön állna, úgy érezte, akár valami puha, meleg felhőben szállna. Lehunyt szemmel viszonozta a csókot, egyszerre mintha visszakapott volna valamit az elveszített biztonságérzetéből. Nem gondolat volt ez, csak érzés, homályos, kifejezhetetlen, de jó érzés volt. Lassan ocsúdott , kibontakotott az ölelésből, nem mert a férfi szemébe nézni.
- Menjünk inkább, jó? - valahonnan nagyon messziről hallotta a saját hangját, mintha nem is ő mondaná, amit mond, hanem valami idegen, másik asszony.
- Rendben. - a férfi a torkát köszörülte - menjünk. - Miután elosztoztak a cipelnivalókon, József bezárta a lakás ajtaját. Anniék csak néhány lépésnyire laktak, percek alatt odaértek.
- Hová tegyem ezeket? - kérdezte József, amikor a lakásba beléptek.
- Csak dobd le az egyik fotelba. Megterítek, és máris ehetünk. Szereted a szalonnát?
- Ha jó husos, akkor igen.
- Ez szerintem nagyon finom, de van sajt, felvágott is, úgyhogy majd megkóstolod és eldöntöd, hogy mivel akarsz jóllakni. De, ha gondolod, csinálhatok egy rántottát is.
- Nem, dehogy! nagyon megfelel a hidegvacsora. Örülhetek, hogy egyáltalán kapok. Tölthetek egy kis konyakot étvágygerjesztőnek? - József az ebédlőasztal mellett toporgott, nem tudta, mit kezdjen magával.
- Tessék, itt van pohár - tett két kicsi poharat az asztalra Anni - nekem csak egy kicsit tölts!- de már tele is volt mindkét pohárka. - Hé, neked ez kicsi?
- Néha jót tesz. - Anni a férfi szemébe nézett:
- Nem hiszem, hogy alkoholba akarom fojtani a bánatomat.
- Egy-két konyaktól még nem lesz alkoholista senki.
- Ezt nem is mondtam. Mi lesz? nem eszünk?
- Jó étvágyat!
- Neked is. Légyszíves szólj, ha hiányzik valami.
- Nem hiányzik semmi. Főleg az nem, hogy felugrálj az asztaltól.
- Te miért nem mentél el a családoddal? - kérdezte Anni néhány falat után.
- Jó kérdés! Messze van ahhoz, hogy reggel onnan menjek munkába. Meg amúgy sem érzem magam valami jól Erna szüleinél. Másfajta férjet képzeltek el a lányuknak. Én mindennap olajosan, porosan megyek haza, ő szinházról, szórakozásról álmodik, nekem meg sem kedvem, sem energiám nincs az ilyesmihez. Erna minden héten hazamegy egy-két napra, van, hogy az egész hetet a szüleinél tölti. Eleinte mentem én is, de elegem lett ebből, veszekszünk is miatta, én nem értem, mért nem bír meglenni az anyja nélkül, ő meg nem érti, hogy nem értem. Így most ő megy, én meg maradok.
- Egyetlen gyerek, természetes, hogy ragaszkodik a szüleihez.
- Ragaszkodik hát! Az anyja a seggét is kinyalja!
- Mért vagy ilyen drasztikus? Azt hittem, jól megvagytok Ernával
- Megvagyunk. - morogta József - Hogy jól, az túlzás. De.. hagyjuk ezt most, jó? - Anni felállt.
- Csinálok egy teát, kérsz te is?

- Kösz, jó lesz, bár teát reggel szoktam inni, ilyenkor inkább egy üveg sör, a fotel, egy jó meccs, és akkor fát lehet vágni a hátamon.
- Várj, talán maradt még a hűtőben. - és már nyitotta is a fridzsider ajtaját. - Pasztőrözött, még jó. Fát, azt most nem vágok - mosolygott Józsefre.
- Jaj, tényleg! Bekapcsolhatom a TV-t, talán látok valamit a délutáni meccs összefoglalójából. Jó lett volna megnézni az egészet, de sok munka jött össze a műhelyben, nem lehetett leállni. - felállt az asztaltól és választ sem várva bekapcsolta a televíziót. Anni épp a morzsáktól megszabadított terítőt rakta vissza az asztalra. Elsimította, felegyenesedett, összeütközött a férfival.
- Úgy látszik, ma folyton egymásnak megyünk, - akarta mondani, de a mondat csak félig bukott ki a száján. Óráknak tűnő másodpercekig néztek némán egymás szemébe, ajkaik lassan közeledtek, aztán feltartóztathatatlanul értek össze, forrtak eggyé a csókban. Anninak megremegett a lába. Újra azt a furcsa önkívületet élte át, mint amit alig másfél órája már érzett ezekben a karokban. Nem akart gondolkodni. Átölelte József nyakát, az pedig még közelebb húzta magához az asszonyt. Testük minden sejtje izzott a másik utáni vágytól. Aztán József gyengéden kibontakozott az ölelésből. Két tenyerébe fogta Anni arcát, és komoly tekintettel nézett a szemébe.
-Valóban akarod? - kérdezte. Anni egy pillanatig tétovázott, lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen a szemébe néznie, aztán bólintott.
- igen..., de nem szeretném, ha bármikor úgy éreznéd, hogy ez valamire kötelez. Nem akarok senkitől semmit elvenni, és nem is adhatok többet, mint amit ma adhatok.
- Csak tudni akartam, hogy jól meggondoltad-e.
- Meggondoltam. Hogy jól, vagy rosszul... Nem tartozunk egymásnak semmivel. - A nő szinte már könyörgött a szemével, nem akart beszélni.
- Rendben van, de akkor előbb hazamegyek és lezuhanyozom. Csupa olaj és por vagyok. - magában pedig ezt gondolta: Hogyan rejtőzhet ennyi kétségbeesés mosoly és kedves szavak mögött? Megcsókolta Anni homlokát, - rögtön visszajövök, Kicsi... biztosan.


Amikor becsukódott az ajtó József mögött, Zsuzsa kifakadt, és mondta, mondta....
- Anni mit művelsz?! Úgy viselkedsz, mintha nem is férjes asszony, hanem egy buta kis csitri lennél!
- Nem, Zsu, nem vagyok buta... csak nem számít! Semmi nem számít. Ami számított, annak vége! Vedd tudomásul, hogy úgy tombolok, dühöngök, ahogy ez nekem tetszik ... amíg nem bántok vele senkit!
- De bántasz, Anni! Sokakat bántasz, engem is!
- Ó, te nem számítasz, kibírod! Te mindent kibírsz. - Anni lezuhanyozott, aztán leült az ágy szélére és ivott egy kortyot a pohárban maradt konyakból. Zsuzsa pedig hiába beszélt. József visszajött és Anni kizárt az agyából minden gondolatot.

Most pedig vége. Zsunak is be kell látnia, hogy Ervin örökre elment, és nem jön vissza.

Erna azóta még kétszer hazautazott a szüleihez és József mindkét alkalommal Annival töltötte az estét. Nem tudta igazán, hogy mit keres ennél a nőnél, és - bár vívódott- mégis odavitték a lábai, hogy ölelje, hogy vígasztalja. Segített elintézni a temetést, s ezt nem rótta fel senki a környezetükben. József mások felé is segítőkész volt, senkinek nem jutott eszébe, hogy más is lehet a háttérben. De Anni és Zsuzsa között rendszeresek voltak a veszekedések.

A temetés napja borzalmas volt Anni számára. A rengeteg rokon, a részvétnyílvánítások, fájdalmas ölelések, koszorúk. Barátok, kevésbé barátok, ismerősök, ismeretlenek. Jöttek, vagy nem jöttek. Mindenki segíteni akart, részt venni a gyászban,... látnivaló nem volt. Talán csak a karikagyűrű, mely a gödörbe engedett koporsón koppant, s néhányan akik ezt észrevették, értetlenül megütköztek a dolgon. Anni pedig gyűlölte az egészet, Zsuzsa nélkül talán nem is tudta volna végigcsinálni... talán meg is szökött volna, ha ő nincs. Mintha a lelkiismeretfurdalás halvány szikrája is kigyúlt volna a lelkében, amiért így megromlott a kapcsolatuk az ő kilengései miatt. Ezt azonban el is oltotta rögtön, mielőtt igazán éghetett volna.
József és Erna is ott voltak, és odamentek hozzá mindketten. Amikor Erna könnyes szemekkel kétoldalról megpuszilta Annit, elcsukló hangon odasúgta neki:
- Mindíg szívesen látunk, ne légy egyedül, ilyenkor nem szabad.
- Köszönöm. - válaszolt Anni gépiesen.



Elmentek. Az otthon, amelyet elözönlöttek a halkan beszélő, könnyes szemű emberek, hirtelen nagyon csöndes lett.
- Ketten maradtunk . - szaladt ki a száján, s a szőnyegen csendben játszó kisfiú felnézett.
- Apa mikor jön? - a kérdés teljesen ártatlanul hangzott, ám mégis ott bújt mögötte a vád, mert nem értett semmit az egészből, csak érezte, hogy valami nagyon kegyetlen, rossz dolog történt. Ez a sok ember itt ma, mind kedves, neki ajándékot is hoztak, rámosolyogtak, de mégis mindenki szomorú volt. És apa sehol. Anya többször is elmondta, amikor a nagymamiékhoz elvitte, hogy kórházban van, és hogy beteg, de mikor gyógyul már meg, és mikor jön haza? A kicsit nem vitték el a temetésre, ebben Anni egyetértett Zsuzsával. Márk olyan kicsi még, alig múlt két éves, és bármilyen okos, bizonyára nem sokat értett volna az egészből.
- Apa nem jöhet már kicsim. Nem láthatjuk őt többet.... De velünk van mégis.
- Velünk? De hol? - ösztönösen körülnézett a szobában. - Anni magyarázni próbált:
- Ma ez a sok néni és bácsi apát búcsúztatta, mert elment, és ... csillag lett az égen. - ez jutott eszébe - ezért mégis velünk van. - a gyerek a játékába mélyedt, nem faggatózott tovább. Úgy tűnt, mintha érzések nélkül venné tudomásul a hallottakat, vagy mintha egyszerűen nem lenne hajlandó foglalkozni ezzel a kérdéssel, s amit hallott, egyedül, magában akarná feldolgozni, hogy majd később továbbkérdezhessen. Anni leült a kicsihez a szőnyegre, kézbevett néhány elemet az építőből, de míg összeillesztette a darabokat, kisfiát nézte. A gyerek már nem reagált anyja komor fekete ruhájára, pedig amikor a nagyszüleivel apja halála napján néhány órára hazaérkezett, elárulta magát. Gyermeki ösztöneit, megérzéseit. Amikor meglátta anyját, a megszokott örvendezés helyett Anniba kapaszkodott, és dühödt hisztériával támadt rá:
- Vedd le! - apró kezével rángatta a ruhadarabot - Vegyed le anya! - követelte, és Anninak könnybelábadt a szeme.
- Jó csillagom, leveszem. Ha ennyire csúnyának találod, majd veszek egy másikat. - simogatta, ölelte a gyereket, míg az valamelyest megnyugodott. Nagyon nehezen vált el ezek után a kisfiától, de mennie kellett. Ervinnek volt még két gyereke, és azt, hogy az édesapjuk meghalt, Anni nem volt képes telefonon elmondani nekik, és nem háríthatta másra sem ennek terhét. Férje halála napján hosszú autóút állt előtte.




Azóta nem sok ideje volt rá, hogy Márkkal játsszon. Nem akarta, de tudta, hogy kettőjük kapcsolatában is megváltozott valami, ezentúl nemcsak anya és gyermeke, mert ez a veszteség, ami elsősorban és leginkább mégiscsak őket kettőjüket érintette, hozzátett és elvett, változást hozott, amiből most csak a fájdalmat élik át.
Csendesen telt az este, megfürdette a kicsit, vacsorát adott neki, aztán ott ült az ágyánál, amíg el nem aludt. Kivételesen Zsuzsa sem zaklatta intelmeivel és aggályaival. Lefeküdni készült, - bár rendesen félt az éjszakáktól, az álmaitól, és az álmatlanságtól is, - amikor kopogtattak. Az ajtóban József állt. Egyikük sem szólalt meg, sokáig tartott, míg Anni sóhajtva elmozdult az ölelésben, aztán lassan kibontakozott és elindult a szobába a mára nem várt vendéggel.
- Megszöktél?
- Nem. A temetés után Erna hazament az anyjáékhoz, pontosabban visszavittem. Ez volt a kívánsága. Sikerült összevesznünk rajta, bár igazán nem bántam ... így itt lehetek most. Igaz féltem, hogy itt maradnak a szüleid, vagy valaki. Hogy lehet, hogy magadra hagytak?
- Nem akart itt maradni senki, nem is kértem. Azt szerették volna, ha elmegyünk velük mi is a szüleim házába, de azt meg én nem akartam, és nem bántam azt sem, hogy egyedül maradunk. ...Lehet, hogy éreztem, hogy eljössz? - bágyadt mosoly villant át Anni arcán.
- Akkor sem értem. Én nem hagynálak magadra.
- Hát amint látom, nem is hagysz. - az újabb mosolyban már több élet volt.
- Vagy... elmenjek?
- Nem. Nagyon jó, hogy itt vagy. - József leült az egyik fotelba. Anni állva maradt - Láttad Ervin gyerekeit?
- A két fiatal, aki melletted állt?
- Igen. Bizony szinte már felnőttek. Az anyjuk is itt volt, kedves nő, nagyon kedvelem. Sosem értettem igazán, hogy mért ment tönkre a házasságuk. Ervint csak később ismertem meg.



- Mennyi idősek is? - kérdezte József
- Robi húsz, Sári tizenhét.
- Mit csinálsz? Mért nem ülsz le?
- Gondoltam eszel velem. Biztosan ma sem vacsoráztál.
- Nem azért jöttem, mert éhes vagyok!
- Ezt is gondoltam. - Anni szavai nem rejtettek sem gúnyt, sem célzást, a férfi mégis megbántva érezte magát.
- És nem is egyéb szolgáltatásért! Azt hittem, hogy az elmúlt héten ez világossá vált számodra. - József rengeteget segített Anninak abban, hogy a temetés körül minden rendben legyen, még a bevásárlást is elintézte, süteményt hozott a cukrászdából, hogy legyen mivel megkínálni a gyülekező rokonokat, barátokat. Közben mindíg volt egy negyed, vagy fél órája az asszony számára, és megittak egy kávét, beszélgettek, Anni ettől úgy érezte, van valaki, akibe belekapaszkodhat ebben a bajban. Zsuzsa hiába mondogatta neki: "Nézz körül! Nem látod mennyien vannak veled? Fogadd el a feléd nyújtott kezeket, ahelyett, hogy a vesztedbe rohansz!" Nem tudott igazán örülni senki társaságának, de József...ez valami más volt.


- Az, hogy gondoltam, nem azt jelentette, amit te belemagyarázol. Egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy nem gyanusítalak azzal, hogy csak az ingyen kaja miatt dugtad ide az orrod. - próbálta Anni viccel elütni a férfi kellemetlen érzését. - Különben is nagyon jól látom, hogy mennyire megtettél és megteszel mindent, hogy segíts túllenni ezen az egészen, de nem tudom, hogy túl leszek-e rajta valaha, viszont most már sejtem, mekkora butaságot csinálunk mi most ketten. Neked családod van és nem pesztrálhatsz engem. Mennyi időt elvettünk már így is, amit ahelyett, hogy a gyerekeiddel, és a feleségeddel töltöttél volna, arra fordítottál, hogy az én ügyeim elintézésében segíts, és hogy meghallgasd nap, mint nap a kifakadfásaimat. - Anninak egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha Zsuzsa sugdosna a fülébe. Hátrasimította rövid, barna haját, s egyben elhessintette ezt a gondolatot.
- Nem hiszem, hogy elvettél volna abból az időmből, amit a családommal tölthetnék. Te is pontosan tudod, hogy ha nem a te dolgaiddal foglalkozom ez alatt az idő alatt, akkor találtam volna magamnak valami mást, hogy ne kelljen otthon lennem. Elegem van, nem érted?! Nekem legalább annyira szükségem volt a te kedves szavaidra, a közelségedre, a tudatra, hogy itt vagy, mint neked rám, - saját maga is megdöbbent a szavaitól, hisz ő éppúgy nem gondolta át ezt az egészet, csak tette, amit éppen kellett, vagy lehetett, ami jólesett. - Akartam jönni és...
- Jól van. Ne, nem akarom, hogy folytasd. Nem tudom, és nem is akarom most helyre tenni magamban a dolgokat. - vágott a szavába Anni. - Örülök, hogy itt vagy, ne elemezzük most egymás szavait. - felállt a székéről és odaguggolt a férfi elé. Ölébe hajtotta a fejét és lehunyt szemmel hagyta, élvezte, hogy József simogatja az arcát, ujjaival fésüli-borzolja a haját, aztán ráhajol, gyengéden belecsókol a nyakába. - ha itt vagy, tudom, hogy élek, máskor nem vagyok benne biztos. - suttogta. - pedig tudom, hogy mindennel együtt sokkal több boldogság jutott, sokkal többet kaptam, mint sokan mások. De.. amikor a legboldogabb voltam, akkor mindíg közbejött valami.
- Mondd csak, beszélj. - József gyengéden visszatartotta az asszonyt, mert az fel akart állni, ám a férfi mozdulatának engedve visszahajtotta a fejét, mint egy kisgyerek, aki vígasztalást vár.
- Amikor Ervint megismertem, volt egy fiú, már majdnemcsak a vőlegényemnek tekintettem. Norbertnek hívták, katona volt. Igaz még csak néhány hónapja jártunk, de én azt hittem mégis, hogy ő lesz majd a férjem valamikor. - Anni mégiscsak felállt, megtöltött két borospoharat abból a finom félédes fehérborból, amit szintén József szerzett be a vendégek kínálására, ám mivel minden rokon messziről, autóval érkezett a temetésre, nem fogyott belőle néhány pohárnál több. Aztán leült az asztalhoz és elkezdte:


- Gyónoson laktam és egy könyvelőirodában dolgoztam. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy két kolléganőm az ablaknál nézelődik, sugdolózik és nevetgél.