
Az éj ölel, és belém mar néha a fájdalom,
de itt vagyok még, napjaimat sem számolom.
Hiszek a teremtett jóban és, hogy van esély,
de ha nem hagy időt, az utolsó szenvedély
lesz társam a leghosszabb úton. Ne sírj!
Már nem vártam semmit, de mégis kaptam,
és, ha az életbe eddig bele nem haltam,
az elmúlás szele lehel életet belém.
Mily bolond az ember, nézd, milyen bohém:
a koporsóba szerelmet vinni társnak. Ne sírj!
Még gyűjthetsz csodát, még én is adhatok,
még várnak engem is ragyogó nappalok,
és ha éjszaka a fájdalom újra átölel,
a szerelem véd, a halál még nem jön el,
még játszani enged egy utolsót. Ne sírj!