lira

Szonett újra

mind távolabb vagy  időben és térben

úgy rémlik feletted száz halálos vész

aggódva áldalak éji órán ébren

hiányod megszépít s glóriázni kész

erénnyé csiszolja unt gesztusaid

míg magamnak ily értetlenül vágylak

a sértett perc rám már hiába kacsint

mint apró gyermekemet ringatnálak

és előre megbocsátom hogy holnap

szádon a szó bárgyú gúnynak fészke lesz

látva csillaggá minősített holdat

nem számít hogy messzeségből kerekebb

csak érints meg titokban én majd hagyom

s bevésem hogy elfogyva is akarom

Az ősz ócska képe

Ne taníts engem hűvös észre,

gerincembe verj szögeket!

Torra gyűjtsek, vagy temetésre?

Aggyal és szívvel se keresd,

nem fogod fel, csak ócska képemet