lira

Dübörög

Dübörög a rockzene a házban. A szatyrokat a konyha pultjára ejtem és állok. Vajon hány másodpercig bírom ki szó nélkül ezt a hangzavart. Kettő...három...de már indulok is a szobája felé
- Kisfiam! Itthon vagyok! - üvöltöm túl a dobszólót. Az ifjú egy laza mozdulattal lejjebb tekeri a hangerőt - szerintem nem működik.
- Még! Szétrobban a fejem, ha nem halkítod le!
- Ez egyáltalán nem hangos! - néz rám szemrehányóan, de azért még egyszer odanyúl. Becsukom az ajtót, nem akarok veszekedni. Egy darabig vagyunk. Én kint, ő bent az általa zenének nevezett centrumában. Érzem, ahogy tombol, a gitár már duplán szól, az egyik fele időnként elakad, de aztán újúlt erővel veszi fel a ritmust. Mert az van. Vad és brutális. Vadul és brutálisan hámozom a krumplit, ellene feszülök az ütemnek, nem hagyom, hogy a hatalmába kerítsen. Egyszer csak elhallgat az egész, mintha elvágták volna. Nem, nem késsel, vagy ollóval, ehhez legalábbis fejsze kellett. Dübörög a csend. Aztán kivágódik a szobaajtó, és ő fülre szorított mobiltelefonnal kedvező térerőbe ront. A démonoknak nyoma sincs az ábrázatán.
- Igen...én vagyok, tessék.
- .....
-Nem, délelőtt nem jó, akkor dolgozom.
- ........
- Rendben, holnap délután ott leszek. Viszontlátásra - elégedett mosoly terül el az arcán.
- Mi volt ez? - kérdezem - és mi az, hogy dolgozol? Tudtommal még iskolába jársz!
- Nem mindegy neked? - hangzik flegmán felelet helyett.
- Nem, nem mindegy! Ki hívott, és mért?
- Csak egy számítógépet kell rendbetenni.
- Mért neked? Nem vagy te szerelő!
- Meg tudom csinálni!
- De kinek, minek?
- Minek!?  Pénzért! Valakinek! - nem tudom, mit akarok mondani. Hogy ez tilos...és mi van, ha mégsem tudja megcsinálni, vagy elront valamit? De kezd magával. Mit is?
- Minek neked pénz? - na, most hülyeséget kérdeztem, azt tudom...
- Nem adtok eleget! - ez vád volt. Egyenesen bele a képembe. Közben már csukódik is a szoba ajtaja, és újra remeg a ház.
- Hé! Vegyél vissza! - sikoltom. Meghallotta.

Később átvált, számítógépes játék hangjai szűrődnek ki, lövések, rohanó léptek, halálsikoly. Bemenni nincs kedvem.

Hazaérkeznek a kisebbek is edzésről, zeneóráról. Némi veszekedés, panaszok, élmények, számonkérés.
- A Pisti ellökött a napköziben!
- Holnap elmarad a zeneóra. A nyelvtanom négyes lett.

Aztán:
- Kész a leckétek? Menj moss kezet! Te is, teríts meg légyszíves!  - este, vacsora, béke, TV, nem TV, fürdés, lassú csitulás. Az aprónép ágyban, de még pisilni kell, szomjas vagyok, ülj ide. Ülök. Símogatás, hátvakarás, jóéjtpuszi. Nagy levegő, mosogatás. Őnála is csend, a TV halkan szól. Ez jó. Kijön, köröz a konyhában, visszamegy. Aztán újra. Valami nem stimmel. Iszik. Végigsimít a hátamon és eltűnik. Befejezem a mosogatást, a szobája ajtajához lépek. Látom, hogy ül az ágyán gondolkodó pózban. "Nem szokott gondolkodni" -fut át az agyamon. Szégyellem magam.  Melléülök. Szenvedő képpel néz rám.
- Na, mi van?
- Kirúgott! Más kell neki. - csak bólintok, megsimítom az arcát, és tudom, hogy holnap újra dübörög.

Aus: Der Teppich des Lebens /Stefan George/

Ich forschte bleichen eifers nach dem horte

Nach strofen drinnen tiefste kümmerniss
Und dinge rollten dumpf und ungewiss -
Da trat ein nackter engel durch die pforte:

Entgegen trug er dem versenkten sinn
Der reichsten blumen last und nicht geringer
Als mandelblüten waren seine finger
Und rosen rosen waren um sein kinn.

Auf seinem haupte keine krone ragte
Und seine stimme fast der meinen glich:
Das schöne leben sendet mich an dich
Als boten: während er dies lächelnd sagte

Entfielen ihm die lilien und mimosen -
Und als ich sie zu heben mich gebückt
Da kniet auch ER • ich badete beglückt
Mein ganzes antlitz in den frischen rosen.

Az élet szövete c ciklusból

Lázas imától vártam menedéket,

lelkem kínban, és elmém zaklatott,

homályomban létem már zsibbadott,

mikor az angyal meztelen belépett.

Az ész, hogy felérje, olyan parány

e virágtengert nem is lehetett,

ujjai: mandulavirágzás sem szebb,

s rózsák, rózsák nyíltak drága ajakán.

Fején nem viselt koronát, sem éket,

és  hangja szinte olyan, mint enyém,

míg szólt, sugárzott mosolya felém:

A csodás élet küldött engem néked.

Liliomok hulltak róla, s mimózák,

és amint én értük nyúltam, velem

már ott térdelt Ő • Benne fürdettem

arcom, s rózsák daloltak örömódát.

Ivan Angeli: /ohne titel/

Wäre ich Gott,
würde icht nichts
anders machen:
Ich würde zu einer 
Tasse Apfeltee
meine Freudin Schlange
einladen.

/cím nélkül/ 1

Ha én lennék Isten,

talán nem tennék

másként semmit:

egy csésze almateára

kígyó-barátnőmet

meghívnám.

/cím nélkül/ 2.

Ha az Isten én lennék,

nem tennék talán

semmit másként:

meghívnám

egy csésze almateára

barátnőmet a kígyót.

Még van

Még van lélegzetem.
Szívem dobbanásai
kitörnek az akadozó csendből.
Feszülten figyelem
- néha megállni készülődik és pihen -,

de helyből ugorja át a kihagyást

az akarás - megtartani Téged -

erőnek erejével üt...
Elhalasztom az utazást

Éjeken újraálmodni tiszta érzést

a mindig egyszerűt
hogy életre- leheljelek, élek,

mennyből és pokolból kiszakított,

tépett, karcos képek,
hogy szépre színesedjenek,
kiloplak pillanatokból
Neked s magamnak

épnek, egésznek.

Fejtetőn

Esik

a hó.

Szakad, szikrázva temet,

fehér csipkét, lepedőt, majd bundát vet egy kéz

a szürke világra, hátha megtisztul.

Csak hull.

Finoman, lágyan takar.
Milyen hamar felöltöztette gyermekét az ég!

Meddig véd vajon e hófehér feloldozás?
Ha elindulok,

nyomokat hagyok, bármilyen óvatosan lépek.

A bűntelenre égett bélyeg.
Csak toporgok,

miközben hajt egy hang,
hív egy szó,

és esik,
Esik a

hó!

Jelenés előtt

sorsában sodródik sorstalanul

méreg az ember korcs isten mérge a földnek

hol szégyentelen a szégyene is

korhely idő nyomorból bőség bőség megnyomorít

víz nem elég tűz nem elég

Jézushoz engedni gyermekeit

tépi a láncát szörnyeteg lélek lelkesedik

A vén Verona

Faluvégről, mikor a vén Verona

hajnalban a boltig becsoszog

síma haja kéken köszön és sárgán

a lámpát tartó villanyoszlopok.

Verona bőre egyre-mind sötétebb,

árnyékokat vetnek rajt' a ráncok,

szép jó reggelt kíván, ahogy belép

szélesedik arcán a nevető-árok.

Nyomában diszkréten kacsáz alig-

penészes levendulaillat,

két zsemlét rak zacskóba a gyereknek

hitelbe, s epres joghurtot is kap.

"Ekkorából csináltam ekkorát ám!"

mutatja karjával s közben ring,

ágaskodik is szelíden Verona,

míg negyven évnyire visszatekint.

"Mindig behozom, és nem loptam sose!

És mindenki tudja rólam itt,

nincs az a pénz, hogy a cigány Verona

eldobja - Nem a! - beteg gyermekit!"

"Egy doboz cigit, Kriszi úrfi..." szól még,

és nyakát a beste behúzza,

- Cigi nincs hitelbe! - " Na, hiszen, hát

csak délutánig..." s nem tágít Verona.

"Megjön a nyugdíj, a segély is máma,

egy doboz cigi...semmi neked!

Küldöm az uramat úgyis délután,

hogy megjárassa a gyereket."

A vén Verona hazafelé csoszog

zsemlével, joghurttal napra nap.

"Csak jó ez a Kriszi úrfi ( füstölög )

nagy néha cigarettát is ad"

Félálom

Pireneusok hófödte ormán állok,

onnan nézem e rusnya világot,

kiáltok:

Szórom, köpködöm az átkot!

Óraketyegés...forró nyáréjszaka.

Mégis fázom, takaróm lecsúszva.

Fordulok.

Mielőtt visszatérnek a gonosz álmok,

gondolatban mindeneket áldok.

Csak jöjjön el

Fényérzékeny (ez a) történet, jobb szépnek és gazdagnak lenni,

két félidő (van) a pokolban.

Szeressük egymást gyerekek csókkal és körömmel

Kelj fel Jancsi, nem vagyok a barátod!

(Kié) a bőr amelyben élek?

A bárányok hallgatnak, a gólyák mindig visszatérnek

Sose halunk meg,(de) a lovakat lelövik, ugye?

Európa messze van

Törvénytelen a burzsoázia diszkrét bája

Ilyen az élet: Valami Amerika

Arccal a földnek haggyál lógva Vászka!

Nincsen nekem vágyam semmi

( csak jöjjön el )

A másik ember iránti féltés diadala

Gyermek - lánc - ...

Amíg a könnyű esti szélben

ejtőernyői szabadon birokra kelnek,

- lenni, vagy nem lenni: férfi-küzdelem -

csendesen, láthatatlanul,

egy vékony

gyökérszálon alul

a pitypang

őrzi rab gyermekét,

néki elébb

életet

ad.