lira

Csak fésüld meg.../apokalipszis/

A végtelen a végesben nyilatkozik meg.

Pusztul az élet, milliárdnyi végre szakad.

Élet-koszorú.

Végül mi marad? Végül mi marad?

A végtelen a végesben nyilatkozik meg.

Lélek a tettbe nem ragad.

Ne légy szomorú!

Csak fésüld meg hófehér hajad!

Szerelem másként

Az éjjel nem aludtunk megint.

Munka tartott ébren, nem a vágyaink.

- Csak a munka, mely sohasem várhat -

gombaérés hozta álmatlan éjszakánkat.

Ketten maradtunk szedni, s hiába

gyanakszom  pollenallergiára

- mondd, hogy hagyjalak magadra, Kedves? -

Téged minden munka megkeres.

Szedtük, mértük, a hűtőház már tele,

a rekeszeknek sem maradt ürese,

- s hogy a sok gomba hol talál vevőt,

megválaszolja tán a reggel, vagy a délelőtt.

Ágyba zuhantunk az éj közepére,

hogy igényt tartsunk még az álmunk felére,

s nem számolta egyőnk sem a bárányokat,

azt sem mondtuk egymásnak: Szép álmokat!

De az éjjel nem aludtunk megint.

Nem érdemeltük az allergiám szerint.

Az ágyban csak köhögtem, fuldokoltam,

tenyeredbe bújtam félig halottan.

- Nem megyek többé a közelébe! -

hányszor megfogadtam már.

S tudom, magadban Te is fogadkoztál.....

De elmúlik a köhögésem, újra nő a gomba,

és beállok melléd a kijelölt soromba.

1999.

Kőangyal

Kertben kőmozi

elkopott megjelenés

kábult karizma

angyallá lett kő

földhözragadt menyország

emberi lépték

/fotó: Ferkai Tibor/

José-Maria de Heredia "A hódítók" c verse

Les conquérants (Francia)

Comme un vol de gerfauts hors du charnier natal,

Fatigués de porter leurs misères hautaines,

De Palos de Moguer, routiers et capitaines

Partaient, ivres d'un rêve héroïque et brutal.

Ils allaient conquérir le fabuleux métal

Que Cipango műrit dans ses mines lointaines,

Et les vents alizés inclinaient leurs antennes

Aux bords mystérieux du monde Occidental.

Chaque soir, espérant des lendemains épiques,

L'azur phosphorescent de la mer des Tropiques

Enchantait leur sommeil d'un mirage doré ;

Ou penchés à l'avant des blanches caravelles,

Ils regardaient monter en un ciel ignoré

Du fond de l'Océan des étoiles nouvelles.

Akár a sólymok, ha hegyek felé szállnak,

- Palosban fájt a nyomor s az alázat kín-

brutális álom zúzta  szét a napi rutint,

s vad mámorban matrózok, kapitányok.

A dús ércben hittek, az éji bányák mélyén

amit Cipangu saját sebeiből régóta kiokád,

passzátszelek hajtottak szívet, és vitorlát,

ott jártak ők a nyugat titkos szélén.

Remélték, hogy meghallják a holnap szavát.

Álomba ringató, aranyló délibáb

trópusi tengerben foszforeszkált.

Vagy a hófehér hajó orrában bámultak,

idegen vizekből ismeretlen égre -  sosem várt -

fényesen ragyogó új csillagok hulltak.

Kiszera

Az elkinlalt  ménerletek mind mánnyá lettek,
a hamza érzsényhez számsinos mixilámrippeket
doszt a Te bünéd prizálja vicsulva a nyémbe
és a kénybelésre szinyott legő,
a  gyühántástimokat ennyejégje.
Így reslik  ummikká az alász igmat?
A vicsédbe últ "ne gyílj!" mén lol., hogy ne gyíljak?!
- míg egy tyüppen ligyangott tart, hanyongod
a pledulám, s homernod vagyok -
Még uverod?
Mert bikom nem vanc az, ami lenrem!

- junkra sem kéldem -
csinnem ungom túl kölbe mirál,

ernyuntam szomony éfmon viszál: gajd és féng.

béled-e  "Ne prinj még!"?

Avagy

Mihántor kidembel serented a zalujd

Pityusán lekonál, balomik tapakuld.

Kacserint ziptalan, derimolás börint,

bányerolnék gizom sugim kilámöfind.

Herinálsz? Kurámbli csezmug ványis bila!

Kecnevárton zimbél kamedli gyirtina.

Becsikszom rángolós katlinádik sevarc,

szignefitol durok szelender skinylemac.

Zulungér, csermi szom tokminyáron ángok,

hejle büköly szingán pisángős lemárnog.

Zsalok bém! Zsalok bém! Lyüvesztve szitmulok!

Kérnyovászos gyippan szoblakol s ig minyok.

Kiszera méra rébuszok

Az elhasznált lélegzetek mind múlttá lettek,
a lassú égéshez szükséges oxigéncseppeket
most a Te tüdőd préseli zihálva a számba,
és a létezésre kapott idő,
a  születésnapokat összevárja.
Így válik ünneppé az egész élet?
A szemedbe írt "ne félj!" hol van, hogy ne féljek?!
Míg egy cseppnyi meleget tart, tenyered
a takaróm, s otthonod vagyok.
Még akarod?
Mert nekem nem nyolc az, ami három!

- hatra sem váltom -
Szánnom magam túl sokba kerül,

alattam dupla háló feszül: föld és ég.

Mondod -e  "Ne menj még!"?

Játszóka

Hej, pocsolya, pocsolya

békanyálas dagonya,

lótuszvirág kelyhében

béka brekeg holtában.

nyisd ki szívem, szirmodat,

béka hulla bent rohad,

addig addig vartyogott

hogy többet már nem rinyál.

Parafrász is

((((Néha oly megkopottnak tűnik az élet,
Éj után nem ragyognak hajnali fények!
Szél nem fúj, hallgat némán régen,
Nem sodor felénk se jót se szépet!

Majd hirtelen eső áztatja a tájat,
Elmosva minden kételyt s vágyat!
Szél meglebben, gondot űzi messze,
Arcomon legördülnek forró esőcseppek!

Majd napfényben harmatként száll a testem,
S végre megtalálom mit benned kerestem!
Ledobom láncaim s feledem züllött álmaim,
Fénybe lépek s hozzád érek, viszlát, kopottnak tűnő élet!))))

Mikor az élet szürke, fénytelen
Hol a szépség? - kérdezem.
Választ nem suttog, nem süvölt a szél
nem feszeng, nem rinyál, nem beszél.

Koppan a tetőn, zeng az ereszen,
felragyog kint a faleveleken
az eső s a szélnek muzsikál.
Az megfeszül, felsóhajt, zúg-zihál,

kerget felhőt, hullámba vet gondot,
nem szorongok. Nem szorongok!
Hiszen vagy! Hiszen létezel nekem!
Hogy lehetne bármi fénytelen?!

Csak addig

Összeszedi a lakásban az üres sörös és energiaitalos dobozokat. Hetet talál, a TV-nél, a számítógépnél, a konyhában. Egyet kivesz a kukából is.Az egyik még félig van, lötyög benne az elpangott ital. Azt kiönti a csapba, aztán egyenként kilapítja őket és hátraviszi egy külön zsákba. Havonta 200, meg néha még több is összejön. A gyerekkel majd beviszik a Tescóba. 2 Ft-ot adnak darabjáért.

Egy pléh perselybe gyűjti az aprót, amit a férje rendszerint kiszór a zsebeiből. Mint a szemetet.

Főzni csak estére kell, ha időben hazaér az ura együtt esznek, ha nem, megvacsoráztatja a kicsit és lefekteti, a nagyok eldöntik, megvárják-e az apjukat. Most a tegnapi maradékot szépen dobozba teszi és be a mélyhűtőbe.

Sült hús, meg egy kis rizs. Hetente egyszer aztán kiszedegeti, becsomagol egy táskába. Tesz mellé tíz tojást, néha lisztet, cukrot, ami éppen van, krumplit, hagymát, a hűtőbe is benéz maradék felvágottért. Valami mindig akad. Majonéz. Azt szereti a fia, csak úgy kenyérrel, azért még a boltba is elmegy, ha otthon éppen nincsen bontatlan.

A kenyeret a fiatalok a Tescóban veszik meg, ha elfogy este mennek, zárás előtt egyet fizet, kettőt kap akció van.

Mit is adhatna még? Megint fényképet kell csináltatni, arra kértek 3000 Ft-ot. Fejenként 1500 ...önéletrajz önéletrajz hátán. Fényképpel kérik mindenütt. Aztán megy az iratmegsemmisítőbe. Lenne itthon munka dögivel, de a férje hallani sem akar róluk. Inkább elnézi, hogy, ha kell, az asszony kifizeti az albérletet, vagy besegít a rezsibe. Neki teljes a család nélkülük.

Lekvárt kéne főzni. Sok körte van az idén. Csak úgy vadon, igazi bio. Micsoda érték, ha el lehetne adni...de papír az nincs. Engedély, meg igazolás. Két körtefáért nem lehet ilyesmibe belekezdeni! Sokba kerül.

Hát csak a remény, hogy egyszer találnak munkát ezek a gyerekek. Csak addig....csak addig...

szóval felnőttem

Szerencsés vagyok, mert néha a legnagyobb sötétben is látom a fényt. Nem vagyok az, mert néha fényárban is árnyakat sejtek.

A mesében hinni, számomra azt jelenti,bizonyosnak lenni abban, hogy a jó mindig erősebb a rossznál.  Nem hiszek már a mesékben, de hiszem, hogy néha vannak csodák.

Az öröklét az időtlen - de/és  személytelen -  szeretet közege, szeretni mindent és mindenkit egyformán. Időbe és testbe zárva a szeretet végtelen árnyalatai gyönyörködtetnek és gyötörnek. Amikor kislány voltam, azt hittem én választok, ez ma már puszta illúzió. A viselkedés nem azonos a szeretettel.

Felnőttem

Kislány koromban engem küldött anyám petrezselymet szedni a kertbe.

Hittem a mesékben, amiket anyám esténként elmondott az ágyamnál,

és magamat álmodtam ezekbe a mesékbe.

Kislány koromban repülni tudtam a manókkal és a tündérekkel.

Ők megmutattak nekem egy helyet, ahol meséből szőtték a földet az eget a vizeket,

és kértek, hogy maradjak örökre velük.

Kislány koromban elfogott a félelem,

hogy elveszítem az időt, ha az öröklétet választom,

és elveszítem anyát, apát, és a testvéremet, ha nem.

Kislány koromban időt kértem,

hogy együtt lehessek azokkal, akiket szeretek,

és azt hittem, hogy az idő végtelen.

Felnőttem.