lira

...mátka

Kiszáradt a diófa

nem játszhatunk alatta

majd megújúl tavaszra

majd játszhatunk alatta

Sehogyan sem jött rá, honnan akadt az eszébe ez a régi kis dalocska. Micsoda butaság. A diófák jó ideje mind kiszáradtak és semmi jele nem volt, hogy valaha megújúlnának még a Föld történetében.  A dekadencia végül megtámadta a növényzetet is.

Tulajdonképpen szellemi forradalomnak indult.  Amikor az embert maga alá gyűrte a pénz. Pénzért minden kapható volt. A szervklónozás térhóditásával bárki bármikor akár teljesen új testet kaphatott, ha volt rá elegendő pénze. A gazdagok úgy cserélgették a testüket, mint más a ruhát és kialakult a test divatja is. 2287-ben például a karcsú kreol volt trendi a nőknél, míg a férfiak világos bőrt, kissé pupos hátat és sörhasat viseltek. Visszavettek a magasságból is, hiszen a XXI. század elején a génmódosított élelmiszerek hatására már alig volt 180 cm. alatti felnőtt, és a későbbiekben ez a növekedési tendencia felgyorsult, és a régi épületek ajtajára már kötelező volt figyelmeztető jelzőfényt szerelni a sűrűsödő agyrázkódások miatt.

Egyre kevesebben haltak meg, hisz a test minden betegségére megoldás volt ez az áttörés, leginkább csak katasztrófa sújtotta területeken veszítettek embert az orvosok, vagy az extrém sportok szerelmeseit ért nagy balesetekben volt képes a halál bevégezni a feladatát. Az átlagéletkor már meghaladta a 100 évet.

A XXI. században egyre gyakoribbá vált depressziót is uralta már az orvostudomány. 2115-ben sikerült kifejleszteni egy aprócska tablettát, melyet elég volt csupán 10 évenként bevenni, és ezzel biztosított volt a jó lelki közérzet.

A Föld túlnépesedését megakadályozandó azonban csak kevesek kaptak engedélyt gyermeknemzésre.

Új vallások jöttek létre, köztük az Ember központú vallás, mely futótűzként terjedt és kimondta, hogy nincs más isten, csupán az emberi szellemnek köszönhető a fennálló világ. Mindezt jól megalapozták persze különböző régészeti leletekkel és főként a XXI-dik században még legelterjedtebb keresztény vallás filozófiájának újra értelmezésével.

2290-től aztán új betegség ütötte fel a fejét, leginkább a 130. életévüket meghaladottak között. Hasonlított ez a depresszióra, de a 10 évenkénti tabletta adag megemelése sem segített. A beteg emberek kezdték elhanyagolni a testüket. Dekadensnél dekadensebb művészeti alkotások láttak napvilágot, ami eleinte tulajdonképpen kedvére volt a közönségnek. Hatásukra azonban többen sikeres öngyilkosságot követtek el, sőt, nem volt ritka a tömeges, kollektív öngyilkosság, amivel gyakran teljesen egészségeseket is a halálba rántottak.

Persze voltak, akik kifejezetten örültek ennek, hisz így lehetőséget kaptak gyermeknemzésre és gyermeknevelésre. A helyzet azonban egyre súlyosbodott. Nap mint nap repülőgépek, vonatok felhőkarcolók robbantak fel és az öngyilkos terrorizmus nem kímélte a fiatalokat és a gyermekeket sem, sőt egyre gyakrabban óvodákat és iskolákat vett célba. Szülők és nagyszülők a kezelések ellenére sem voltak képesek a tragédiák feldolgozására, így ez újabb gyújtópontokat hozott létre. Káosz tört ki, amit a hatóságok már nem tudtak megállítani.

Az emberiség önmaga ellen fordult.

Kiszáradt a diófa

nem játszhatunk alatta

majd megújúl tavaszra

majd játszhatunk alatta

Ma mindenképpen ki kell merészkednie újra. Élelmiszere mellett víztartalékai is fogytán voltak. Már nem kecsegtette magát túl sok reménnyel. Sejtette, hogy rajta kívül vannak még túlélők, de mindeddig pusztán egy macskával találkozott, a szerencsétlen épp úgy kutatott élelmiszer után, mint ő maga. Már nem maradhat itt sokáig, rá kell vennie magát a végzetes útra.

Döntött. Összecsomagolta még megmaradt élelmét, hátára vette a zsákot és elindult kifelé. A rejtekhely bejáratánál megtorpant. Visszaszaladt és izgatott mozdulatokkal keresgélni kezdett a könyvek között, amiket szintén gyűjtögető útjairól hozott még magával. / Ritka jószág volt a könyv a XXIII. század végén./ Végül fellélegezve rejtette ingébe, és most eszébe jutott: azon a napon kezdte dúdolgatni a dalocskát, amikor ezt a könyvet elolvasta.

Kiszáradt a diófa

nem játszhatunk alatta

majd kiújúl tavaszra

majd játszhatunk alatta

Fiam helyett a szerelemhez

A kígyó már akkor megkísértett

mikor anyám meleg teste védett,

születtem, két szemem bevérzett.

Apám nem volt, csak kísértet.

Ő volt, vagy én voltam sértett?

- nem őrzök róla semmilyen képet.

Testvérem volt -  az Isten öccse -

isten adta, azután elvette...

Ki kérte?! Én nem sírtam érte! 

Istent, hogy az állatoknak dobtam,

részem így sem volt haszonban,

nem múlt lázam, nem múlt szomjam, 

vergődtem tékozló kezekkel,

perben álltam minden szeretettel

"Ne menj el!" űzött vagy "Menj el!" 

Kínzóként megkínzott voltam,

aludtam árokban, bokorban,

jobban élt,  ki tudott jobban.

Kerge kórban mélyre hulltan,

két karodban elcsitultan,

egy bolondban bent szorultam.

cumi 4

ásóval aztán még tíz körömmel

kaparták ki a kölykök a hét tojást,

de óvást jelentett az egyik dad,

a héj sérülésén át kicsapott

s már harapott a parányi  élet.

- tegyétek vissza a földbe, még ott

a helyük, nem visszája, ez a rendje -

s értve, nem értve végül a sérült

tojás befőttes üvegbe került.

Cumi 3

olvas a gyerek, szépen, folyékonyan,

számol is: éveket a sírköveken,

és elevenen jár a holtak között,

összead, kivon - nézd ide egy babát...

lapát kellene, vagy inkább ásó -

szót szó hiába követ, érthetetlen,

aztán a számoknak elhiszi mégis

a szintézist - a baba azóta

megöregedett.

Cumi 2

- a csenge babám, jaj, valahol ott maradt - 

kint a mezőn és - ne sírj, megkeressük -

mintha tűt, hát nem lelték sehol, sehogy,

traktor meg eke járt arra délután,

talán földbe szántva mélyen ott pihen

a puha, narancsszínű álomkellék.

kérdezték is a traktorost, nem látta:

- ezt megszívtad gyerek, na csitt, egy férfi

nem pityereg.

Cumi

apa és anya négykézláb keresték a cumit,

 - a gyerek csak állt a kiságyban és nyafogott -

akkor ott előkerült még egy puha karosszék

mélyiből. elcsitult a kicsi, és ketten ők,

a szülők végre birtokba vették az éjt - egyszer

csak leszokik erről a kölyök, de jó, hogy meglett

hetek múltán a szopóka újra, rakoncátlanul

elveszett, anya hiába kutatta egyedül

nem került elő többé a cumi.  apa sem.

Nappalba ér az éj /jav/

Éjjel álmomban feltámasztottam
a rég távozottat, aztán rémülten
néztem a választottat, mert
nem tudtam választani.

Éjjel, álmomban eltemettem
a jelenemet, aztán rémülten
élesztettem a szívemet, mert
én is belehaltam.

Éjjel, álmomban újra szerettem,
megnyíltam, aztán rémülten
belédkapaszkodtam, mert
féltem, hogy csak álmodlak.

Isten és a szerelem.

Volt idő, mikor úgy szerettem,

halni voltam kész a szerelemért,

bántam is én akkor isten arcait,

bántam is mi vár, vagy mit hagyok itt?!

Ha szerelmes szívembe Isten mártja ujját

bizton észre sem veszem,

míg ha ember tapod rajta két lábbbal,

az Istent is torzzá nézi elborult szemem.