lira

egy félmondat

A fájdalom soha nem egyszemélyes, nincs az az elzárt hely, ahol a fájdalmainkat, örömeinket ne egy párbeszédben élnénk meg.

Csendbe bújva

Felhőbe takarózom, ködbe,
járom magam körbe-körbe...
aki most hal, született is,
aki szület, elveszett is,
ami tegnap, el sem jött még,
ami holnap, el is múlt rég.

Édes szülőm magzatom lett,
ringattam, míg megszületett,
s ringatom még álom-ébren
karjaimban teste nincsen

gyönyörűszép gyermekem.

Szentem

Oson az alkony

csöndes az este

kelti a göncölt

s borul a hegyre

int egy utolsót

hunyt szeme sarkán

még visszakacsint

az álmos nap rám

Szótlan az égen

Hold piperézik

sugarait lenn

tűztáncra kérik

- égnek a gyertyák -

bús vigalommal

mit sem törődve

az árnyékommal

Néma ajakkal

állok a kertben

szívem se jajdul

szellő se rebben

nem hív a gyermek

feledte anyját

könnyű a lelke

már rég odaát

Időnek fátyla

finoman lebben

megesik rajtam

könyörületben

egy árva virág

a szirmait sírja

ejti helyettem

önti a sírra