....
Olvastam egy verset és elgondolkodtam. Talán nem az a típusú költemény
mely általában az olvasóját valamiféle katartikus élménnyel ajándékozza
meg, bennem mégis lavinaszerűen indította el a gondolatokat, s most,
amikor megpróbálkozom ezek tolmácsolásával, csak a remény vezeti a
tollamat, hogy talán sikerül átadnom mindazt, ami belül már
megfogalmazódott, épp csak szavakká, jelekké kell alakítanom.
Ezzel kezdeném....Hogy jelekké alakítsam azt a jelentést, amit átadni
szeretnék, egyfajta anyagi hordozó szükséges. Ebben az esetben a hang,
illetve a leírt betűkből összeálló szavak, mondatok. Ám a jelentés maga
anyagtalan, és fölötte áll a jeleknek, hisz időben hamarabb létezett,
és erejét önmagában hordozza. "Jelentés alatt nem csak azt értjük, amit
verbális beszéd segítségével közölni tudunk, hanem azt is, ami az
érzést szólítja meg, mint például a zene..."* jelentést hordoz egy
festmény, egy szobor, a tánc /sorolhatnám/és maga a megismerő akarat
is, és mindezek nem fordíthatók le verbális nyelvre. Ide tartozik a
költészet is, mert bármennyire a nyelven, a verbalitáson alapszik, mint
művészet fölötte áll a nyelvnek, mert olyan értékeket közvetít, olyan
érzéseket kelt, mely szavakon túli, s ha ez eléri az olvasót,
átlátszóvá válik a forma és felvillan egy újabb jelentés, mely által
közelebb kerülhetünk az anyagtalan valóság megismeréséhez.
A vers, a költemény még valamiben eltér bármilyen más szövegtől.
Nemcsak tartalma van, érzelmeket hordoz és ezáltal bír jelentéssel,
hanem jellemző formája által is. "Mindenben aminek formája van, formáló
akarat lakozik."*
Ez az akarat, ennek az akaratnak az ereje, a tudatossága az, ami a költőt igazán költővé teszi....
* Georg Kühlewind
